Per Magyarország ellen

Az Európai Bizottság (EB) az Európai Bíróság elé vitte a magyar adatvédelmi biztos posztjának megszüntetését, mely ügyben még januárban kötelezettségszegési eljárást is indított az ország ellen.

Az EB június 8-án benyújtott keresetéből kiderül, hogy a bizottság azt kéri a bíróságtól, állapítsa meg, hogy azzal, hogy idő előtt megszüntette Jóri András adatvédelmi biztos megbízatását Magyarország nem teljesítette a személyes adatok feldolgozása vonatkozásában az egyének védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló 95/46 EK irányelvből eredő kötelezettségeit.

Az 1995-ös irányelv többek között előírja, hogy az azt átültető tagállami rendelkezések alkalmazását a rájuk bízott feladatok gyakorlása során teljes függetlenségben eljáró tagállami hatóság vagy hatóságok felügyeljék. Magyarországon ezeket a feladatokat 2011. december 31-ig az adatvédelmi biztos látta el.

A pert indító bizottság szerint az adatvédelmi felügyelő hatóság megbízatásának idő előtti megszüntetése sérti a felügyelő hatóságnak az irányelvben előírt függetlenségét. Az irányelv ugyanakkor nem határozza meg az adatvédelmi felügyelő hatóság megbízatásának időtartamát, így azt a tagállamok szabadon határozhatják meg.

A bizottság szerint a megbízatás idő előtti megszüntetésének kockázata befolyásolhatja a felügyelő hatóságot feladatai végrehajtásában és ez sérti a felügyelő hatóság függetlenségét

A per irataiból kiderül, hogy a bizottság el tudja fogadni megoldásként azt, hogy a korábbi adatvédelmi biztos ismét elfoglalja az 1995-ös irányelv szerinti tisztségét a megbízatásából még hátralévő időtartamra, azaz ha erre az időtartamra a korábbi adatvédelmi biztost az új hatóság elnöki posztjára nevezik ki.

Az EB ugyanakkor nem vitatja Magyarország azon jogát, hogy átalakítsa a felügyelő hatóságát, így például a korábbi adatvédelmi biztosi modellről egy – egyébként a korábbi biztos által is támogatott – hatósági berendezkedésre térjen át, amennyiben az intézményi modell megváltoztatása nem jár a korábbi felügyelő hatóság megbízatásának idő előtti megszüntetésével.

A bizottság keresete szerint: “Nem zárható ki, hogy ilyen reformokat használnának fel a politikai hatóságok helytelenítését kiváltó adatvédelmi felügyelő hatóságok szankcionálására és ellenőrzésére. Az ilyen befolyásolás puszta kockázata is összeegyeztethetetlen a felügyelő hatóságok teljes függetlenségével.”

Kíváncsian várjuk az ügy kimenetelét.

A cikk megírásához a CompLex Ügyvéd Jogtár Prémium verziója nyújtott segítséget.

A bejegyzés kategóriája: Nincs kategorizálva
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

* Copy This Password *

* Type Or Paste Password Here *

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..