Tantárgy lehet az adatvédelem?

A hamburgi adatvédelmi biztos, Dr. Johannes Caspar szerint az egyértelmű törvényi szabályozás mellett az adataink védelmében történő tudatos gondolkodás kialakításához szükség lenne arra is, hogy adatvédelmi oktatás minél korábban, már az iskolákban elkezdődjön.

A biztos kifejtette, hogy az adatvédelem nem bizalmatlanságról szól, hanem arról, hogy az ember szereti kontrollálni, hogy mi történik az adataival. Véleménye szerint a legnagyobb problémát nem az adatgyűjtés jelenti, hanem az, hogy ezeket az információkat automatikusan profilokhoz társítják, azokból további következtetéseket vonnak le, végül pedig a személyes adatokat teljesen más célokra használják fel.

Azért, hogy hatékonyan felléphessünk adataink védelmében a megfelelő törvényi szabályozáson kívül az emberek felvilágosítására is szükség van. Az, hogy mind több adatot osztunk meg másokkal, ismeretlenekkel magunkról, elsősorban a technikai fejlődéssel függ össze. Az adatvédelmi biztos véleménye szerint már korán rá kellene ébreszteni a fiatalokat arra, hogy mennyire fontos, hogy bizalmasan kezeljék az adataikat. Mint megfogalmazta, szeretnék, hogy az adatvédelem és a médiakompetencia a német iskolákban iskolai tantárgy legyen.

A gombamód szaporodó közösségi portálok számára adatvédelmi minimum követelményeket kell meghatározni, mivel ezeken az oldalakon kerül megosztásra a legtöbb és leginkább érzékeny adat. Ezen oldalakat érintenék leginkább az alábbi javaslatok is: meg kell határozni a profilkészítés határait és be kell vezetni a felejtés jogát, azaz azt hogy bárki bármikor kitörölhesse a róla online elérhető információkat.

A cikk megírásához a CompLex Ügyvéd Jogtár Prémium verziója nyújtott segítséget.

A bejegyzés kategóriája: Nincs kategorizálva
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Copy This Password *

* Type Or Paste Password Here *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.